Hosszú csend volt, tudom, csak hát kicsit leültek itt a dolgok, én meg egyfolytában fáradt vagyok, úgyhogy vagy alszom, vagy teljesen máshol jár az agyam. Ha sorba kéne venni a dolgokat, akkor nagyjából az esetlegesen felszedett kilók leadásán, koreográfiákon, és a következő utazásaim megtervezésén gondolkodok a legtöbbet. Szeretek a saját kis buborék világomban elleni, persze csak akkor, amikor egyedül vagyok, mert ha nem, akkor természetesen elmerülök a társasági életben. Ami az itteni dolgokat illeti, voltunk a rendőrségen, ahol egy kifejezetten kedvesnek tűnő fegyveres katona őrizte a házat, a többi kormányépület előtt sokkal komorabbak szoktak lenni. Szóval bementünk, mondtuk, hogy tartózkodási engedély kéne, és úgy mellékesen megjegyeztük, hogy ja, amúgy a vízumunk egy héttel hamarabb lejár, mint a tervezett hazautazás. A tartózkodási engedélyért Sinopba irányítottak minket, a vízumról meg csak annyit mondtak, hogy a lejárta után 15 napunk van elhagyni az országot, és mivel diákok vagyunk, nem fognak szórakozni velünk. Remélem ezt a reptéren is így gondolják majd.
Nagyjából ennyi, amiről betudok számolni, járatom az agyam egyfolytában, hogy ne tompuljak el, ami legtöbbször ilyen vicces kis játékokban jelentkezik. Mint köztudott a pillanat töredéke alatt eldöntjük egy emberről, hogy szimpatikus-e vagy nem. És ezt általában az befolyásolja, hogy a vonásai olyan ismerőseinkre hasonlítanak akikhez pozitív, vagy negatív emlékek kötnek. Persze ez általában nem tudatos hadművelet, ez az az érzés, amikor nem tudom megmondani, hogy miért, látszólag semmi nem indokolja, de valamiért egyes emberek nem szimpatikusak, vagy éppenséggel szimpatikusabbak, mint a többiek. Viszont híresen nagyszerű arcmemóriám, és az a tudatosság, amivel a minden napjaimat élem, lehetővé teszik, hogy főleg amikor rengeteg új emberrel találkozom, azzal szórakoztassam magam, hogy megpróbáljam kitalálni, hogy az az ember pontosan kinek a vonásait hordja magán, és emiatt pozitívan vagy negatívan ítélem meg. Hát igen, így szórakozik egy gyík. És ha valakinek nem lenne elég terápiás az itt tartózkodásom, az szánjon 10 másodpercet arra, hogy felelevenítse, hogy mennyire utálom a változásokat, és hogy mennyire szeretek előre megtervezni mindent. Na most a helyiek tesznek azért, hogy feladjam ezeket a hülye szokásokat, ugyanis főleg nyelvi nehézségek miatt, olyan hogy előre tervezés nincsen. Ha beszólnak a szobába, hogy Laurs, come on, we're going somewhere (igen így hívnak, és szerintem tök cuki), akkor menni kell, és benyomni az újratervezést. Ráadásul holnap új órarendet is kapunk. De azt kell mondjam, hogy figyelemreméltó eredményeket érek el! A legkevésbé sem érdekel, hogy nem tudom, hogy mi fog történni tíz perc múlva. Hagyom, hogy sodorjon az ár. Na de elég ennyi rólam, remélhetőleg holnap már érdekfeszítőbb dolgokról tudok beszámolni. És bár azt nem tudom, hogy tíz perc múlva mi lesz, de azt tudom, hogy holnap a suliban az első dolgom az lesz, hogy betoljak egy simitet, mert egész hétvégén ez járt a fejemben! Na jó éjt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése