Szombaton aztán beindult az élet, habár délelőtt még minden megszokottnak tűnt. Megtettük a szokásos rokonlátogatást Sinopba, miután a "gyerekemet" kitettük a hétvégi érettségi felkészítőjére, az anyját meg valahova máshova. Ketten maradtunk. Sinopból hazaérve elmentünk teázni, ahogy elég gyakran máskor is. Tea után elmentünk a tengerpartra, ahol teszteltem, hogy a kamerám tényleg vízálló-e és úgy néz ki, hogy igen. És jelentem Fekete-tengeres lettem! Kellemesen sós. Ésss ez után robbant a bomba! Esküvőre megyünk! A történetnek persze prózai oka van, ugyanis a gyerekem apja a helyi Csoncsi, úgyhogy munkaügyből látogatjuk az eseményt. Amit el lehet képzelni, de tényleg minden sablont, és sztereotípiát nyugodtan képzeljetek bele, úgy volt! Nagyjából délután 6-kor a menyasszony háza előtt kezdtünk, ahol zenészek és egy fiú hastáncos (aki nem mellesleg úgy rázta a csípőjét, hogy még én is megirigyeltem) csinálták a műsort, míg egy férfi Allah-os hímzett törölközőt osztott a népnek (azaz nekem is), amit vagy a kocsi visszapillantójára kötöttek, vagy a vállukra terítették. Amikor végre előjöttek a szerelmesek beültek a nagyon fajinul díszített autójukba és elkezdődött az esküvői menet, ami egy elég puccos, tenger panorámás hotelben végződött, ahol kezdetét vette a lagzi. És bár először csak az esküvői hangszer őrző voltam, meglepetésemre én lettem az egyik operatőr! Aztán amikor lemerült az aksi (jó 3 óra után), akkor átavanzsáltam fotóssá, ami már egy fokkal stresszesebb meló volt. Na de azért nem nagyon értünk rá stresszelni, mert minket is rendesen etettek, és legfőképp itattak! A "szertartás" annyi volt, hogy elmondták, hogy "Akarom", azt folytatták a táncot. Ami még érdekes volt az már a vége felé, olyan 10 táján a pár egy-egy selyem sálat vett a nyakába, a rokonok meg felsorakoztak, és készpénzt és színarany érméket aggasztottak rájuk. Ezek után nem sokkal pedig meglepő módon vége is lett (nagyjából 11 után). Ami még megemlítendő, hogy mindkét örömapától kaptunk egy kis pénzt (még egy fiatal srác volt rajtam kívül, ő végig fotózott), és bár először még tiltakoztam volna, másodjára már jól alkalmaztam a "ne mondj nemet egy töröknek" stratégiát. Ezek után, mint akik jól végezték dolgukat, még beültünk egy teára a városban, úgyhogy 1 óra körül keveredtünk haza, semmi másra nem volt erőm, csak hogy beájuljak az ágyba, egy széles mosollyal az arcomon.
Ezek után a vasárnap már elég csendesen telt, mindössze a reggelit (délután egykor) tudnám említeni, ugyanis az asszony nem került haza tegnap, úgyhogy házon kívül reggeliztünk. Na most ez is a szokásos mindent bele török reggeli volt, csakhogy eddig a "mindent" az asztalra pakolták, én meg vettem belőle egy-két dolgot. Most viszont minden a tányéromon volt, az ötféle zöldségen keresztül a nyolcféle feltéten át a lágy tojásig minden, én meg mint igazi eminens próbáltam mindent eltüntetni, egész jó sikerrel. Hogy a nap többi része hova lett, azt nem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése