Én meg a simitek az Everest alaptáborában

Azt hiszem új rekordot sikerült beállítanom fáradtságban. Konkrétan azért kellett küzdenem, hogy nyitva maradjanak a szemeim. Szerencsére pont ma úgy gondolták, hogy az ebédszünetben autóval hazajövünk, így egy gyors ebéd után lefeküdtem aludni egy félórát, így a délutáni órákat már kitudtam húzni valahogy. Teljesen úgy éreztem magam, mint a hegymászó, aki még nem tudott akklimatizálódni és érzi magán a hegyibetegség kellemetlen tüneteit. És ha nem tudnám, hogy alig vagyunk a tengerszint felett, el is hinném, hogy ez a helyzet. Na most az egy dolog, hogy a gondolataim az Everesten járnak, és például álterhességről is hallottam már, dehogy valaki álhegyibeteg arról nem. Még a könyvemet is befejeztem. De jó hír, hogy két simitet is toltam ma! (Kellett az energia.) Este közös tévézést csaptunk, még egy sört is a kezembe adtak. Ami vicces a török adásokkal kapcsolatban, hogy elhomályosítják, ha valaki feltehetően alkoholt iszik, mert azértmárnehogymárkéremszépen. Szóval adják a borzasztó szappanoperákat kisatírozott kezű emberekkel. Cuki. Viszont, kiírják a képernyő alján, hogy hány perc van még a reklámból. Ami tök jó. Hát, ennyi voltam.

Hallgassatok Beatles-t, mert az szebbé teszi az életet! :)