Családi banzáj

Ha tehetitek hallgassátok ezt teljes hangerőn, miközben olvassátok a bejegyzést, én már rongyosra hallgattam:

(Persze ha egy szobában vagytok -jó esetben- két rendszergazdával és egy szigorú-szemű (de roppant jószívű) informatika tanárral, akkor inkább ne próbáljátok ki!)  

Na szóval. Ma reggel kissé keserédesen ébredtem, ugyanis Alföldi Róberttel álmodtam (már a héten másodszor), nagyon kellemesen elbeszélgettünk, ezért kissé szomorú voltam, amikor felkeltem és tapasztaltam, hogy vége. De sokáig nem volt időm szomorkodni, mert elindultunk banzájolni. Nem mentünk sokáig (max. háromnegyed óra volt), de az alatt is sikerült olyan szinten felbosszantaniuk (csak hogy szalonképes maradjak), hogy jó nagy fejjel szálltam ki az autóból. Főként azzal, hogy megállás nélkül úgy viselkednek, mint a négyévesek (és itt most a szülőkre gondolok!), még hozzá abból is a nagyon ostoba fajta. Egyfolytában sikítoznak, állathangokat (és egyéb hangokat) adnak ki, és nem tudják felfogni, hogy külföldi vagyok, nem fogyatékos. És hozzá kell fűznöm, hogy én amúgy türelmes vagyok. Nagyon. De szerencsére nem beszélünk egy nyelvet, úgyhogy két mosoly között azért elmondom, hogy mi a véleményem.

Szóval el lehet képzelni, hogy teljesen szétfrusztráltan szálltam ki az autóból. Hát még amikor rájöttem, hogy az asszony családjának a partiján vagyunk, ami a család idiótábbik része. 

Úgy éreztem, hogy jobban nem is lóghatnék ki a társaságból, de szerencsére egy kis idő után előkerült a férfi fényképezőgépe, amit gyorsan a nyakamba akasztottam, és ez megoldott mindent. Az elején ugyan nagyon zavart, hogy mindig megpróbálta megmondani, hogy mit fotózzak, de ilyen teljesen nonszensz szinten, aztán szerencsére hagyta, hogy alkossak. És ha már itt tartunk, teljesen abszurd, hogy elvileg ő a hivatásos fotós, ellenben én mutattam meg neki, hogy létezik élet a "P" programon kívül is, és hogy a vaku használata nem annyira szerencsés, főleg, ha a fényviszonyok sem indokolják.

Na de a fotózás, a gyönyörű kilátás, a kívül-belül-mindenhol faház, és egy eszméletlenül édes kisbaba gyorsan feledtették, hogy én valaha is fel voltam húzva.

És volt még valami. A raki! A család férfi tagjai (és Laura) leültek rakizni! Na most annyit kell tudni a rakiról (azon kívül, hogy most ittam először), hogy 45% alkohol tartalma van, amitől annyira félnek, hogy fele-fele arányban vízzel hígítják, amitől az előbb még átlátszó ital fehérré változik! És ha még ez nem lenne elég dinnyét, és sajtokat esznek mellé, egyesek szerint, hogy ne rúgjanak be tőle, szerintem azért mert más különben nem lehet meginni. Az első két korty ugyanis még egész kellemes, aztán amikor rájössz, hogy még 2 deci van a poharadban ebből az ánizsos vízből, akkor megérted, hogy mire van a dinnye. De legalább jobb kedvem lett tőle. Persze ez nem az a jókedv, amire most mindenki gondol! Meg amitől ők is féltettek, és mondogatták, hogy lassan-lassan. Én meg csak annyit fűztem magamban hozzá: Ha te tudnád, amit én.
Hát nagyjából ennyi volt a mai nap, a haza fele út már sokkal nyugodtabb volt. Holnap pedig Samsunba (nagyváros kb. 200 km-re) megyünk! Majd mesélek! Addig is facebookon lessétek meg a mai nap képeit!

(Zs ügynök, a maga feladata beavatni J ügynököt! :) )