Vicces jelenet tárult volna az elé, aki nálunk jár ma vacsora időben. Ülünk négyen az apró asztal körül, egy nagy fém tálcáról esszük a rengeteg, mutatóujjnyi nagyságú kukoricalisztben megforgatott, majd kisütött halacskát. Ezek hárman úgy rágcsálják mellé a jalapeno-t, mintha sós mogyoró lenne, mellé egészben (!) rágcsálják a vöröshagymát, mint ahogy az ember az almát szokta. Persze nem kell engem sem félteni, gyorsan felveszem a helyi szokásokat... És ha ez még nem lenne elég, az egészet megszórják csilivel, amitől konkrétan lezsibbadt az arcom. Főleg ezek után mulatságos, hogy míg ők szépen gondosan kiszedik a gerincét a kis halacskának, én úgy, ahogy van becsúsztatom az arcomba, egészben. Mókás.
A vacsora végeztével visszavonulok, itt létem óta először tanuló-üzemmódba kapcsolok. A férfi az este hátralévő részében diót tör. Régebben nagypapa is mindig diót tört. Ez olyan téli rituálé volt.
(Folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése